Gyerekfoglalkozások:

Hangtálak:

Tipegő jóga:

A gyerekek ebben a korban nem szívesen maradnak egyedül az órán. 

Tipegő jógaAz anya és a gyermek elszakadása egy folyamat a családban. A tipegő korban a jóga nagyon hasznos a gyerekeknek, akkor is ha az édesanyjukkal jógáznak, akkor is ha intézményi keretek között. A kisgyermekek örömmel vetik bele a játékba magukat mivel életük része a mozgás és a játék. Nagy-mozgásos feladatokkal, állatok utánzásával segítjük testük megismerését. A játékokat mesével mondókákkal kötjük össze, melyeket a szülők is szívesen ismételgetnek. A játék és a mozgás közben kiegyensúlyozott, harmonikus kapcsolat jön létre a szülő és gyermeke között, és észrevétlenül fejleszti a gyermekek mozgáskoordinációját .Mindezek mellett a szülő is mozog, rá is hat a jóga számtalan pozitív hatása.

Az óra felépítése:

Az első 10-15 percben ismerkedés egymással és a jógával, bemelegítés. A következő 35-40 percben a különböző jógapózok játékos gyakorlása, nagy-mozgásokkal kombinálva. Az utolsó 10 percben relaxáció hangtál-kísérettel.

Jótékony hatásai:

  • Erősíti a testet, fitté rugalmassá teszi
  • Segít megelőzni a mozgásszervi problémákat (lúdtalp, gerincferdülés)
  • Segít egyensúlyba hozni a test-lélek-elme egységét
  • A gyerek játékosan érez rá a jógázás/mozgás örömére
  • Egyensúlyérzék fejlesztése
  • Jobb-bal agyfélteke összekapcsolása
  • Testtudat fejlesztése
  • Mozgásfejlesztés a nagymozgásoktól a finommotorikáig
  • Minden gyermekre ott hat, ahol a legnagyobb szüksége van rá
  • Megtanulják a tudatos légzést
  • Fejleszti a koncentrációs képességüket
  • Segít megtanulni ellazulni.

Ovis jóga (3-6 éveseknek):

Ovis jógaÓvodás korban a jógafoglalkozás elsősorban mesével, drámajátékkal, dalokkal fűszerezett mozgást jelent. Az óvodáskorban a készségek fejlesztésének, a mozgáskoordináció intenzív fejlődésének, a finom-motoros mozgások tanulásának szakasza. A gyerekek szívesen játszanak és mozognak egyszerre, így észrevétlenül tanulják meg az állatok utánzásával a jóga ászanákat. A közös játék oldja gátlásaikat, erősíti önbizalmukat, magabiztossá, bátorrá, segítőkésszé, együttműködővé, fegyelmezetté és önállóságra törekvővé válnak. A játékos elemekkel átszőtt gyakorlatok végzésével megtanulják az ászanákon kívül a helyes légzést, a testtartást, és azt, hogyan kell lazítani. Nagyon fontos az elemi mozgások összerendezettsége, mert jelzi az idegrendszer fejlettségét.

Az óra felépítése:

Az első 10-15 percben ismerkedés egymással és a jógával, bemelegítés. A következő 35-40 percben a különböző jógapózok játékos gyakorlása, közös játékokkal kombinálva. Az utolsó 10 percben relaxáció hangtál-kísérettel.

Jótékony hatásai:

  • Erősíti a testet, fitté rugalmassá teszi
  • Segít megelőzni a mozgásszervi problémákat (lúdtalp, gerincferdülés)
  • Segít egyensúlyba hozni a test-lélek-elme egységét
  • A gyerek játékosan érez rá a jógázás/mozgás örömére
  • Egyensúlyérzék fejlesztése
  • Jobb-bal agyfélteke összekapcsolása
  • Testtudat fejlesztése
  • Mozgásfejlesztés a nagymozgásoktól a finommotorikáig
  • Minden gyermekre ott hat, ahol a legnagyobb szüksége van rá
  • Megtanulják a tudatos légzést
  • Fejleszti a koncentrációs képességüket
  • Segít megtanulni ellazulni
  • Ismerkedés játékosan a jóga ászanákkal
  • Helyes testtartás megőrzése

Játék hangtálakkal és gonggal:

Játék hangtálakkalA hangtálak hangja segít a gyerekeknek játékosan megismerni és élményszerűen érzékelni saját magukat, segíti a térérzékelést, a testséma kialakulását, serkenti a kreativitást, fejleszti a hallást. Segíti a koncentrációt, jó hatással van a viselkedési zavarokra, szorongásra. Hatékony a légzés javulásában és elmélyítésében.

A hangtálakkal a gyerekek a játszanak, és közben a gyerekekre észrevétlenül hatnak a pozitív rezgések.A foglalkozáson a gyerekek közvetlenül is megismerkedhetnek a hangtálakkal, kézbe vehetik, megkongathatják őket.

Felnőtt:

A csoportos hangfürdő alkalmával a hangtálak és a gong rezgéseiben fürödhetünk meg. Indiában a védikus tanítások szerint minden hangokból, rezgésekből keletkezett. Ezt a hangot hívjak világi hangnak vagyis Nada Brahma-nak. 

A hangtálak három szinten hatnak szervezetünkre. 

Első szint a fizikai test számára érzékelhető hatások, a hang és a rezgés. A hangot évezredek óta használják a test és a tudat harmonizálására a zenék , a mantrák, az imák recitálása által. A hallóidegeinken keresztül jutnak az agykéreghez és váltanak ki pozitív hatásokat. A rezgés elsősorban a testünkben található vízen keresztül hat. A rezgések sejtszinten a sejtmembránt megmozgatva az egész szervezetünkben egy erőteljes anyagcsere- folyamatot indít el. Olyan helyekre is képes eljutni, mint az üreges csontok, ízületek, a véráramon és a nyirokrendszeren keresztül pedig az egész testben pozitív rezgések keletkeznek. Feloldja a fizikai blokkokat, a pangó területeket pedig képes visszaállítani véráramba. 

Második szinten a fizikai test energetikai rendszerét segíti. Szervezetünk megfelelő rezgésszámú éltető energiával történő ellátásáról a csakráink gondoskodnak. A hangtálak rezgései az egész energiarendszerünket tisztítja, harmonizálja, ezáltal beindítja az öngyógyító folyamatokat. 

A harmadik szint tudatunk tiszta természetét szólítja meg. A belső béke és harmónia állapotában felismerhetjük: Kik is vagyunk valójában.


speciális ajánlatok feliratkozóinknak

Bármikor leiratkozhatsz. Ehhez keresd meg az elérhetőségi adatainkat a jogi nyilatkozatban.

Ingyenes postaköltség

75 000 ft felett ingyenes postaköltséggel háláljuk meg vásárlását

Pénz visszafizetési garancia

A termék vásárlásától 14 napig, indoklás nélkül elállhat. További információkért tekintse át általános szerződési feltételeinket

Azonnali tanácsadás

Amennyiben kérdése van bármelyik termékkel kapcsolatban, hívjon bizalommal
+36 20 99 22 985