Buddha tanításai nyomán a buddhista Belső Ösvény sok követőre talált és a nagy Asóka király uralkodása alatt (i.e. 268-232) egész Indiában virágzott.

A Tan második nagy virágzását a hatalmas szkíta Kusán birodalomban érte el

A Közép-Ázsia és India határán elterülő területek történelme gazdag és sokszínű. Az ókori időkben ezek a földrajzi régiók olyan kultúrák keresztútját jelentették, amelyek egymással és a környező területekkel is kapcsolatban álltak. Az i.e. 1. század körül uralkodó szkíta Kusán birodalma kiváló példája ennek a sokszínűségnek és a kultúrák közötti áramlásnak.
A Kusán Birodalom területét a mai Afganisztán, Pakisztán, Kasmír és India északi és középső részei alkották, egészen a Gangesz folyótól az Aral-tóig. A birodalom fénykorában, amely nagyjából az i.e. 1. század és az i.sz. 1. század közöttre tehető, a terület kulturális és gazdasági központokban bővelkedett. A legismertebb központok közé tartozott Mathura, ami az észak-közép indiai régióban helyezkedett el, valamint Gandhara, amely az észak-nyugati Pakisztánban feküdt, közel az Agra közelében.
Ezen központok nem csupán gazdag kulturális életet és művészetet jelentettek, hanem fontos csomópontokként is funkcionáltak a kereskedelem és a kulturális csere szempontjából. A Selyemút megnyitása, mely az i.e. 2. században kezdődött, még inkább fokozta ezt a kulturális és kereskedelmi kapcsolatot. Az Indiát Belső-Ázsiával, Európával és Kínával összekötő hatalmas kereskedelmi úton a kereskedők karavánjaival együtt szerzetesek is utaztak, akik nem csak árucikkeket cseréltek, hanem vallási tanításokat is hoztak és vittek. Ezáltal a Tan, vagyis a buddhista tanítás, és az ösvény, vagyis a buddhista út, elterjedt és gyakorlatba ültetett volt az egész birodalomban.
A Kusán Birodalom alatt a kultúra és művészet virágzott. Mathura különösen híres volt a buddhista és hindu szobrászatáról, míg Gandhara a görög-római hatásokkal ötvözött stílusáról ismert. Ezek a művészeti központok nemcsak a helyi kultúra megőrzésére és fejlesztésére törekedtek, hanem a külső hatások befogadására is nyitottak voltak, ami hozzájárult a birodalom sokszínűségéhez és gazdagságához.
Összességében a Kusán Birodalom ideje egy olyan korszak volt, amikor Közép-Ázsia és India területei kulturálisan és gazdaságilag virágoztak. A különböző kultúrák közötti kapcsolatok és az ezen a területen áthaladó kereskedelmi útvonalak jelentős szerepet játszottak abban, hogy ezek a régiók fontos központokká váltak az ókori világban.


A tanítások nagyszámú támogatóra leltek Belső ázsiában,

A Közép-Ázsiai régió történelme és kulturális öröksége olyan gazdag és sokszínű, hogy még az utókor is gyakran megcsodálja. Az ókori időkben, különösen a buddhizmus virágkorában, a szerzetesek hatalmas közösségeket alapítottak ezen a földön. Turfán, Kusá, Kasgár, Kotán és más virágzó városokban a buddhista közösségek műveltsége és gazdagsága olyan szintet ért el, amely lenyűgöző maradt az utókor számára.
Az elkövetkező évszázadokban a Közép-Ázsiában létrejött hatalmas kolostorvárosok igazi monumentális építészeti remekek voltak. Ezek a kolostorok, bár mára már romokban hevernek, tanúskodnak arról a hatalmas spirituális és kulturális örökségről, amelyet a régió hordozott magában. Számos sziklába vájt templom, óriási kolostorok maradványai és kőbe vésett szent helyek ma is lenyűgözik az embereket, és rávilágítanak a buddhista művészet és kultúra magas szintjére.
Az ókori magyar tudós, Stein Aurél felfedezései, amelyek során hatalmas mennyiségű szent könyvet talált és fordított le, tovább gazdagították ezt a kulturális kincseskamrát. Ezek a szent iratok nemcsak a buddhista tanításokat hordozták magukban, hanem a régió nyelveire fordítva hozzájárultak az írásbeliség terjedéséhez és a kulturális sokszínűség fenntartásához.
A Közép-Ázsiai buddhista közösségek nemcsak írásos formában, hanem vizuális művészetük révén is terjesztették a tanításokat. A gazdag művészeti hagyományok, mint például a freskók, szobrok és festmények, nemcsak a vallási eszméket közvetítették, hanem a művészi kifejezés és önkifejezés fontos eszközeiként is szolgáltak.
Ezek az állandó mozgató erők - a vallási műveltség és művészet - hatalmas hatást gyakoroltak a Közép-Ázsiai népekre. A tanítások által inspirált művelődés és művészet fejlődése nemcsak a régióban érezhető, hanem hozzájárult a buddhizmus és a kultúra terjeszkedéséhez az egész világon. A Közép-Ázsiai buddhista közösségek által hordozott örökség mind a mai napig megőrzi fontosságát és lenyűgöző jelentőségét a világ kulturális palettáján.

A Széles út (szanszkrit: mahajána) tanításai, melyeket Buddha a felébredt szellem nagy hősei (szkr: bódhiszattva) számára adott, a nagy szkíta uralkodó Kaniska király alatt kezdtek széles körben elterjedni, aki összehívta a harmadik buddhista zsinatot

A buddhizmus történetében egy korszakot, melynek középpontjában Buddha igaz tanításainak átadása és megértése állt, a világ számos pontján élő ötszáz mester értette meg a Széles Út valódi értelmét. Ez az időszak nem csupán a buddhista közösségek fejlődését és elmélyülését jelentette, hanem a Széles Út tanításainak terjedését is elősegítette.
Ebben a kritikus időszakban alapították meg Nalandát, mely hamar a buddhista világ legnagyobb és legbefolyásosabb egyetemévé vált. Nalanda nem csupán egy oktatási intézmény volt; inkább egy élő központja a buddhista tudásnak és bölcsességnek. Innen indultak ki a Széles Út tanításai, hogy eljussanak Ázsia különböző országaiba az elkövetkező évszázadok során.
A kusán szkíták, akiknek birodalma nagy részét az ősi Indiában foglalta el, fontos szerepet játszottak a buddhista műveltség terjesztésében. Bár a birodalmukat később a fehér hunok vették át, akik szintén jelentős befolyással bírtak a régióra, a buddhista kultúra és tanítások folyamatosan áramlottak és fejlődtek. A fehér hunok, ahogyan azt a magyar hagyomány és a mai történetkutatás is megerősíti, rokonságban álltak a szkítákkal és a magyarokkal.
Ez a rokonság és örökség az egész Ázsiai kontinensen megtalálható. A magyar hagyomány és az ázsiai népek történeti kutatásai mind megerősítik azt az összekapcsolódást és örökséget, mely a kusán szkíták és a fehér hunok által hordozott buddhista műveltségben, valamint a magyarok és más ázsiai népek kulturális és történelmi hagyományaiban érvényesül. Ez a kapcsolat és örökség hozzájárult a buddhizmus és más kulturális elemek terjeszkedéséhez és gazdagodásához az ázsiai kontinensen, így együtt formálva az ottani kulturális palettát és identitást.

A fehér hunok, hasonlóan a szkítákhoz, az évszázadok során hatalmas, gazdag műveltségű birodalmat hoztak létre észak-nyugat Indiában.


Az indiai és afganisztáni területek történelme gazdag és sokszínű, és a régió lakói között olyan szoros kapcsolatok és örökségek találhatók, amelyek az évszázadok során alakultak ki. Az említett részlet két különálló népcsoportra, a rádzsputokra és az északi elzárt völgyekben élő népekre fókuszál, akiknek mind mai, mind pedig történelmi jelentősége van.
A rádzsputok, vagy más néven Királyi Pásztorok, büszke és hatalmas harcos pásztornép, melynek gyökerei egészen Radzsasztán és Pandzsáb régióinak mélyéig nyúlnak. Ezek a történelmi és hagyományosan harcos közösségek fontos szerepet játszottak India és az őket körülvevő területek történelmében. A rádzsputok híresek voltak bátorságukról, lovas- és harcművészetükről, valamint az évszázadok során kiépített királyi kapcsolataikról. Mai napig élnek és őrzik hagyományaikat Radzsasztán és Pandzsáb területén, és kulturális és társadalmi szempontból is fontos szereplők maradnak a régióban.
A másik említett csoport az Afganisztán és Pakisztán északi elzárt völgyeiben élő népek, akik hosszú időn át megőrizték függetlenségüket és kulturális identitásukat. Ezek a völgyek híresek voltak elzárt és nehezen megközelíthető természeti környezetükről, amely hozzájárult ahhoz, hogy ezek a közösségek viszonylag izoláltan tudtak élni és fejlődni. Afganisztán és Pakisztán északi részein élő népek kulturális hagyományokat és életmódot őriztek meg, amelyek gyökerei mélyen nyúlnak vissza az időben.
Mind a rádzsputok, mind pedig az északi elzárt völgyekben élő népek öröksége és történelmi jelentősége része a szélesebb indiai és közép-ázsiai kulturális palettának. Az ő történetük és hagyományaik színesítik és gazdagítják a régió sokszínűségét, és fontos szereplők az indiai és afganisztáni társadalmakban, valamint azok kulturális és történelmi örökségében.
A buddhizmus így Indiából először Közép-ázsia felé vette útját, ahol az ott élő szkíta-hun népek között sok évszázadon át nagymértékben elterjedt, és itt vált a későbbi ázsia szellemiségét és arculatát meghatározó erővé.

Az indiai és közép-ázsiai területek kulturális és vallási sokszínűsége nemcsak az emberi történelem gazdag szövetének része, hanem a buddhizmus gyökereinek és fejlődésének fontos színtere is volt. A Széles Út és a Gyémánt Út szellemisége különösen ebben a régióban erősödött meg és terjedt el.
Az említett részletben szó van a Gyémánt Út legfontosabb központjáról, amelyet hagyomány alapján az észak-pakisztáni Szvát völgyében helyeznek el. Ez a terület volt a buddhista tanítások egyik fő bölcsője és terjedési központja, ahol a szellemiség mellett a buddhista művészet is virágzott.
A szkíta kusán műveltségben alakult ki Buddha ábrázolása, amelyet azóta is az egész buddhista világban használnak. A szkíta kusánoknak köszönhető az a finom arányrendszer is, amelyben Buddhát, mint a megvilágosodás jelképét, ábrázolják. Ebben az időszakban formálódott a buddhista sztupa mai formája is, amelyet Tibetben, Belső és Kelet-Ázsiában használnak.
Ezek a kulturális és vallási elemek, mint például a buddhista művészet és a sztúpák, mélyen gyökereznek a szkíta kusán műveltségben. A tari sztupa, amely a szkíta buddhista műveltségre és művészetre vezethető vissza, fontos szerepet játszik a buddhista hagyományokban, és továbbra is megőrzi jelentőségét és szimbolikus erejét.
Ezek az ősi hagyományok és kulturális örökségek ma is élnek és hatnak az emberek életére és spirituális gyakorlatára, különösen a tibeti buddhizmusban. A szkíták és hunok utódai, köztük a tibeti tanítók, hordozzák és továbbadják ezt a gazdag örökséget, amely mélyen kapcsolódik az emberiség történetéhez és szellemi fejlődéséhez.

A buddhizmus Közép ázsiából terjedt tovább ázsia többi országába.

A buddhizmus terjedése és befogadása Kínában hatalmas fordulópontot jelentett a vallási és kulturális történelemben, és a szkíta-hun szerzetesek kiemelkedő szerepet játszottak ebben a folyamatban. Az említett részletben szereplő neves személyek, mint An-sih-kao, K’ang-seng-k’ai, Csu-fa-hu és Kumárádzsiva, mind olyan alakok voltak, akik által a buddhista tanítások és szövegek fordítása Kínában új korszakot nyitott.
An-sih-kao, a pártus tanító, az i.sz. 2. század közepén érkezett Kínába, és Lo-jang városában végezte fordítói munkáját. Ő volt az első, aki elkezdte a buddhista szent szövegek fordítását kínai nyelvre, ezzel kezdetét véve a hosszú és jelentős fordítói munkának az országban.
K’ang-seng-k’ai a 3. században érkezett Kínába, származása a mai Szamarkand területéről. Ő is fontos szerepet játszott a buddhista szövegek fordításában és terjesztésében az országban.
Csu-fa-hu, vagy más néven Dharmaraksa, a 3-4. században érkezett Tokharából, és tovább folytatta a fordítási munkálatokat Kínában. Ő is kulcsfontosságú alak volt a buddhista tanítások kínai megismertetésében.
Az 5. században Kumárádzsiva érkezésével a fordítói munkálatok Kínában tetőpontjukhoz értek. Kumárádzsiva Kusából érkezett, és tevékenysége révén a buddhista tanítások és szent szövegek további elterjedése és mélyebb megértése volt lehetséges Kínában.
Ezek az alakok, valamint számos más fordító és tanító, akik Kínában dolgoztak az évszázadok során, hatalmas mértékben hozzájárultak a buddhizmus elterjedéséhez és befogadásához az országban. Munkájuk révén a buddhista tanítások és szövegek megérkeztek Kínába és beolvadtak a kínai kulturális palettába, gazdagítva és formálva azt az évszázadok során.

A tibeti buddhizmus kialakulásában is főszerepet játszottak azok a mesterek, akik erről a területről származtak.

A tibeti buddhizmus számára szent országot, Orgyent, mind a hagyomány, mind a mai nyugati kutatás az észak-pakisztáni Szvát területre helyezi. Ezt számítják a Gyémánt Út szellemisége fő központjának, ahonnan sok nagy tanító érkezett mind Indiába, mind pedig Tibetbe, illetve sok esetben Indián keresztül Tibetbe. A Gyémánt Út hagyomány legnagyobb mesterei közül sokan innen jöttek. Buddha kortársa volt Indrabuti, Orgyen királya, ő volt az, aki a Gyémánt út tanításait Buddhától az emberek közt elsőként megkapta. De Orgyenből származnak olyan megvilágosult mesterek is, mint Garab Dordzse, valamint Padmaszambhava, aki a buddhizmust Tibetben megalapozta, és sokan mások. Emellett a tibetiek folytonos összeköttetésben voltak Közép ázsia többi buddhista központjával is. A szkíták és a hunok buddhista műveltségét Belső ázsiában egyik utódnépük, az ujgurok folytatták tovább magas szinten, majd pedig a mongolok – akik szintén a hunok leszármazottainak tartják magukat – vették át immáron a tibetiek közvetítésével, és tartják fenn, mind a mai napig.

Mindezt a buddhista hagyományból tisztán és világosan kiolvashatjuk, de a mai nemzetközi, keleti és nyugati tudományos kutatás is megerősíti. Láthatjuk ebből, hogy őseink szellemisége egykoron elválaszthatatlan volt attól a fennkölt szellemiségtől, amely a Megvilágosulttól ered, és azt is láthatjuk, hogy őseink, a szkíták és a hunok, milyen hatalmas mértékben járultak hozzá az egész emberiség e legnagyobb kincsének a kifejlesztéséhez, elterjesztéséhez, valamint értékeinek fenntartásához. Természetesen mindez nem maradt nyom nélkül a mi számunkra sem. Népünk szellemi hagyományában a figyelmes kutató könnyen rátalál mind a Keskeny Út, mind a Széles Út, mind pedig a Gyémánt Út tanításaira közvetlenül is, de a Tan ismeretében megállapíthatjuk azt is, hogy egész népi műveltségünkben és szellemiségünkben meghatározó szerepet játszik a buddhista Belső Ösvény a sámánisztikus elemek mellett.

A buddhista szellemiség együttélése a sámánizmussal egyébként egy olyan jelenség, amely jellemző a mai buddhista műveltségek mindegyikére. Így a Megvilágosult által megmutatott fennkölt ösvény egy olyan búvópatakhoz hasonlít, amely hosszú időn át a felszín alatt áramlott, azonban, hála megvilágosult tibeti tanítóink jóságának, ma újra teljes dicsőségében, tisztaságában és erejében bukkant fel nálunk, hogy újra megtermékenyítse és megvilágosítsa szellemünket és hosszú méltatlan sötétség után újra a megvilágosodás tiszta és gyümölcsöző ösvényére léphessünk.

Források:
Tulku Döndup: Masters of Meditation and Miracles – Shambala,
The Teachings of Buddha – Bukkyó Dendó Kyókai, Tokyo
World Peace Ceremony Bodh Gaya – Dharma Publishing, Berkeley
Robert E. Fisher: Buddhist Art and Architecture – Thames and Hudson, London
Tamara Talbot Rice: Ancient Arts of Central Asia – Thames and Hudson, London
Dr. Aradi Éva: A fehér hunok Indiában – Turán, Budapest