A batik olyan textilfestő eljárás, amelyben a mintát nem festékkel viszik fel, hanem a szövet egy részét forró méhviasszal takarják el a festék elől. A megviaszolt rész a festőfürdőben megőrzi az eredeti színét, a szabadon maradt felület pedig megfogja a színt. A viaszt ezután forró vízzel vagy vasalással távolítják el, majd az egész eljárás újrakezdhető egy következő színnel, így épül fel rétegről rétegre a többszínű minta.
Eredete
Az eljárás legismertebb hagyománya a jávai batik, amelyet az UNESCO 2009-ben felvett a szellemi kulturális örökség listájára. Indonéziában a mintát rézcsőrös eszközzel, a csantinggal rajzolják, vagy rézpecséttel nyomják a szövetre. Hasonló viaszos festést Indiában, Nepálban meg Thaiföldön is ismernek, ezeken a helyeken a mintakincs a helyi jelképekhez igazodik.
Ahogy felismerhető
A valódi batik két jeléről ismerszik meg. Az egyik, hogy a minta a szövet mindkét oldalán nagyjából egyformán látszik, hiszen a festék az anyag teljes vastagságát átjárja, szemben a nyomott mintával, amely csak a színoldalon éles. A másik a jellegzetes repedésháló: a megdermedt viasz a hajtogatásnál megpattan, a festék pedig beszalad a repedésekbe, finom, vékony vonalakat hagyva a takart felületen.
- Kétoldalt egyformán látszó minta
- Hajszálvékony repedésvonalak a takart felületen
- Enyhén eltérő, egyedi mintázat minden darabon
Kezelése
A batikolt ruhát és táskát az első mosásoknál külön, hideg vízben érdemes mosni, mert a kézi festés maradék festékanyagot enged. A közvetlen, tartós napfény idővel halványítja a színeket, a tárolásnál pedig a hajtás helyett a feltekerés kíméletesebb. Mivel minden darab kézzel készül, két batikolt termék mintázata sosem azonos, a kisebb eltérés az eljárás sajátja.