Az esőbot egyszerű felépítésű hangszer: egy hosszú, üreges cső, amelynek belsejébe spirálvonalban tüskéket vagy pálcikákat vernek, majd apró szemcsékkel, magokkal, kavicsokkal töltik meg. Ha a csövet lassan megfordítják, a szemek végigperegnek a belső akadályokon, a keletkező hang pedig az eső zuhogására hasonlít. Az eredete Dél-Amerikához és Afrikához kötődik, ahol a hagyomány szerint esőidéző szertartásokon szólalt meg.
Anyaga és felépítése
A klasszikus dél-amerikai esőbot kiszáradt kaktusz szárából készül, a belső tüskéket a növény saját tüskéiből verik vissza a szárba. A ma kapható darabok többsége bambuszból készül, faragott mintával vagy festett díszítéssel. A hang hosszát a cső hossza, a hang jellegét pedig a töltet szemcsemérete határozza meg: a finomabb szemcse suhogóbb, a durvább kavicsosabb hangot ad.
- Hosszabb cső: hosszabban tartó hang
- Finom töltet: lágy, suhogó hangkép
- Bambusz vagy kaktusz test, faragott vagy festett felület
A hanggyakorlatban
A hangfürdő és a relaxációs foglalkozásokon az esőbot átvezető hangszer: a hangtálak és a gong hosszan kitartott hangjai közé ad mozgást, illetve a foglalkozás lezárásánál segít a visszatérésben. Gyerekfoglalkozásokon és zeneterápiában is kedvelt, mert bárki meg tudja szólaltatni, a hangja pedig halk és nem éles. A megfordítás lassú, egyenletes mozdulattal a legszebb, a hirtelen billentés szaggatottá teszi a hangot.