A sámándob a kerettdobok családjába tartozik: kör alakú fakeretre feszített bőr adja a hangját, a játékos pedig egy fogantyúnál vagy a hátoldalon futó kereszttartónál fogja. Az ütéshez puha fejű verőt használnak. A hangszer a világ szinte minden sámáni hagyományában megjelenik Szibériától Észak-Amerikáig, a magyar néphagyomány táltosdobjától a lapp és a mongol dobokig.
Felépítése
A keret jellemzően hajlított fa, a bőr kecske-, őz-, szarvas- vagy marhabőr. A bőrt nedvesen feszítik a keretre, száradás közben húzódik meg, a feszesség adja a hang magasságát. Mivel a bőr természetes anyag, a hangolás a páratartalommal és a hőmérséklettel változik, a hidegben vagy nyirkos térben ellazult dobot a játék előtt óvatos melegítéssel szokás felhangolni.
- Hajlított fakeret, ráfeszített természetes bőr
- Puha fejű verő, a hangszín az ütés helyétől függ
- A hangmagasság a bőr feszességével változik
A hagyományban
A sámáni gyakorlatban a dob nem kíséret, hanem a szertartás gerince. Az egyenletes, ismétlődő lüktetés tartja a szertartás menetét, a hagyomány pedig a dobot az utazás eszközének tartja. A dobot sok kultúrában megszemélyesítik, nevet kap és a szertartáson kívül nem használják.
A mai gyakorlatban
A hangfürdő foglalkozásokon a sámándob a hangtálak és a gong mellett a ritmikus réteget adja: az egyenletes lüktetés könnyen megtartja a figyelmet. Gyakran a foglalkozás elején és végén szólal meg, a nyitás meg a lezárás jelzéseként. A keretes dob a keleti hangszerek között viszonylag könnyű, hordozható darab, a bőrt viszont óvni kell a közvetlen napfénytől, a hőforrástól és a nedvességtől.