A mirha a Commiphora nemzetség tüskés cserjéinek megszilárdult gyantája, amely a Vörös-tenger környékén, Szomáliában, Etiópiában, Jemenben és Ománban honos. A fa kérgének megsértése után kiszivárgó nedv a levegőn vörösesbarna, áttetsző cseppekké dermed. A tömjénnel együtt az ókori világ egyik legdrágább árucikke volt, a kettő a tömjénút karavánjain jutott el a Földközi-tenger térségébe.
Illata és használata
A mirha illata sötétebb, földesebb a tömjénénél: balzsamos, enyhén kesernyés, meleg tónusú. Éppen ezért gyakran keverik tömjénnel, a kettő együtt teltebb illatot ad, mint külön-külön. Gyantaszemcseként füstölőszénen égetik, a kereskedelemben viszont masala pálcika formájában is kapható, ahol a gyantát növényi alapanyaggal és illóolajjal dolgozzák a pálcára.
- Gyantaszemcse: füstölőszénen vagy homokágyon égetve
- Pálcika: egyszerűbb, egyenletesebb használat
- Tömjénnel keverve teltebb, mélyebb illat
Kultúrtörténet
A mirhát az ókori Egyiptomban a balzsamozásnál és a templomi füstölésnél egyaránt használták, a görög és a római világban pedig illatszerként meg gyógyszerként tartották számon. A keresztény hagyományban a háromkirályok ajándékai között szerepel az arany és a tömjén mellett. A hagyományos arab és indiai gyógyászat több készítményének is alapanyaga, a sebek kezelésétől a szájápolásig.
Válogatás
A jó minőségű mirhagyanta darabjai áttetszőek, vörösesbarnák, a törésfelületük fényes. A mattabb, porosabb, sötét darabok idősebbek vagy szennyezettebbek. A gyantát száraz, hűvös helyen, jól záró edényben érdemes tartani, mert a meleg hatására összetapad. A füstölés után a helyiséget célszerű kiszellőztetni, mert a gyantafüst sűrűbb a pálcikafüstnél.