A fehér szantálfa (Santalum album) lassan növő örökzöld fa, Dél-Indiában és Délkelet-Ázsiában honos. Félparazita növény: gyökereivel a szomszédos fák gyökeréhez kapcsolódik, onnan veszi fel a tápanyag egy részét.
Illatát a fa belső, sötétebb része (a geszt) és a gyökér adja, ez csak idős, jellemzően több évtizedes fákban alakul ki. Ezért a szantálfa a világ egyik legértékesebb illatos fája. Az indiai Mysore vidéke évszázadok óta a szantál hazája; a túlzott kitermelés miatt ma szigorú szabályok védik, a kereskedelembe kerülő fa nagy része ültetvényekről származik.
Illata
Lágy, krémes, fás és enyhén édes illat, amely sokáig megmarad. A füstölőkészítés egyik alapanyaga: a masala füstölők alapjában gyakran szerepel szantálpor, a tiszta szantál füstölők pedig nyugodt, meleg hangulatot adnak meditációhoz, olvasáshoz, esti pihenéshez.
A hagyományban
Indiában a szantál a szertartások egyik legfontosabb kelléke: a szantálpasztát (chandan) a homlokra kenik, a hindu és buddhista púdzsákon (felajánlásokon) szantál füstölőt gyújtanak, szantálfából faragnak mala imafüzéreket és kis szobrokat is. A Dhammapada például arról ír, hogy az erény illata a szantálénál is messzebbre jut.
Vörös szantálfa: más növény
A vörös szantálfa (Pterocarpus santalinus) a hasonló felhasználásról kapta a nevét, botanikailag nem rokona a fehér szantálfának. Mély vörös fájáról és színezőanyagáról ismert, illata visszafogottabb. Füstölőként főként őrleményként, füstölőszénen égetik.