A szívcsakra, szanszkrit nevén anahata, a jóga és a tantra hagyománya szerint a hét fő energiaközpont közül a negyedik, a rendszer középső pontja a mellkas közepén. A szó jelentése nagyjából „nem ütött" vagy „érintetlen", ez a hagyomány szerint egy olyan hangra utal, amely külső ütés nélkül, önmagától szólal meg.
A jógikus tanítás a szívcsakrához a zöld színt, a levegő elemét és a tapintás érzékszervét kapcsolja, a hagyomány szerint tizenkétszirmú lótuszvirággal jelöli és a „jam" szótagot rendeli hozzá mantraként. A hagyomány szimbóluma két egymásba fonódó háromszög, amelyek együtt hatágú csillagot rajzolnak ki.
A szívcsakra jelentése a hagyományban
A jóga és a tantra tanítása a szívcsakrát a szeretet, az együttérzés és a belső egyensúly jelentéséhez köti. A hagyomány szerint ez az a pont, ahol a rendszer alsó három, anyagi léthez kötött csakrája és felső három, finomabb minőségekhez kötött csakrája találkozik, ezért a jógikus szövegek gyakran hídként vagy középpontként említik a hét csakra sorában.
A két egymásba fonódó háromszög szimbóluma a hagyomány szerint az anyagi és a szellemi minőség találkozását, valamint az egyensúly állapotát jelképezi. A levegő eleme ehhez a könnyedség és a szabad mozgás jelentését társítja a jógikus képi nyelvben.
A szívcsakra a mai tárgyakban
A csakra hangtálakon és a csakra-ékszereken a szívcsakra helyét hagyományosan a zöld szín jelöli, néhány modern összeállításban rózsaszín árnyalattal kiegészítve. A malák és karkötők csakra szerinti összeállításában a szívcsakra színe rendszerint a középső, negyedik szem, ami a hagyomány szerinti középponti szerepét idézi meg a tárgy formájában is.
Ezek a színek és jelölések a hagyomány jelképrendszerét közvetítik a mai tárgyakban, díszítő és emlékeztető funkciót töltenek be, mérhető hatásról ezzel összefüggésben a hagyomány sem tesz említést.
Mivel nem tévesztendő össze
A szívcsakráról szóló népszerű szövegek olykor érzelmi sebek gyógyulását vagy a szívfájdalom oldását ígérik, ez a fogalmazás azonban nem a hagyományos jóga és tantra tanítás nyelve. A klasszikus szövegek az anahatát a szeretet és az egyensúly szimbolikus, meditációs középpontjaként írják le, ez a jelentés a gyakorló belső, elmélkedő figyelmére vonatkozik, nem pedig egy tárgy vagy hangeszköz által kiváltott mérhető érzelmi vagy testi hatásra. A hagyomány itt is jelképet ad, nem gyógyászati ígéretet. A szívcsakrához kapcsolt zöld szín és a hozzá rendelt „jam" szótag is ezt a szimbolikus, meditációs jelentést hordozza, nem egy mérhető testi folyamat leírását.