A lótusz, szanszkrit nevén padma, a buddhista és a hindu hagyomány egyik legelterjedtebb növényi jelképe. A virág iszapos vízből nő ki, mégis szeplőtlenül, tisztán bontja ki szirmait a felszín fölött, ezért a hagyomány a szennyezett világból kibontakozó tiszta tudat, a megvilágosodás jelképeként tartja számon. A buddhák és bódhiszattvák ábrázolásain gyakran lótuszülésben, vagy lótuszvirágon állva, ülve jelennek meg, a virág így a szobrászat és a festészet visszatérő eleme.
Színek szerinti jelentés
A hagyomány a lótusz színéhez is jelentést társít, bár az egyes szövegek és iskolák között vannak eltérések. A fehér lótusz a szellemi tisztaságot és a teljes megvilágosodást jelképezi, a rózsaszín lótusz a legmagasabb rendű, gyakran magának Buddhának fenntartott virág. A vörös lótusz a szív tisztaságához és az együttérzéshez kötődik, a kék lótusz, amely valójában egy vízililiomfaj, a bölcsesség és a tudás jelképeként jelenik meg, míg az arany vagy sárga lótusz a hagyomány szerint a lelki fejlődés eredményét fejezi ki.
- fehér lótusz: szellemi tisztaság, tiszta tudat
- rózsaszín lótusz: a legmagasabb rendű, Buddhához kötött virág
- vörös lótusz: együttérzés, nyitott szív
- kék lótusz: bölcsesség, tiszta megkülönböztető tudás
Padma a hindu hagyományban
A lótusz a hinduizmusban is központi jelkép: Laksmí istennő és Brahmá teremtő isten hagyományos ábrázolásain egyaránt megjelenik, Brahmá a hagyomány szerint egy Visnu köldökéből növő lótuszvirágból született. A jóga gyakorlatában a padmászana, azaz a lótuszülés nevét is innen kapta, mivel az ülő testtartás a virág formáját idézi. A lótusz így a két hagyományban részben eltérő, részben rokon jelentéssel bír, ami jól mutatja a két kultúrkör évezredes kapcsolódását és azt, hogy a közös indiai gyökerekből mindkét vallás saját tanítási keretbe illesztette a virágot.
A padma szó és mai megjelenései
A padma szó önmagában is gyakori névelem, számos buddhista fogalom és név része, a mantrákban és a szertartási szövegekben egyaránt visszatér. A mai gyakorlatban a lótuszforma dísztárgyakon, ékszereken és szobrokon jelenik meg leggyakrabban, önálló motívumként vagy egy buddha, illetve istenség ábrázolásának részeként. A lótusztrónus, vagyis a szobrok és festmények talapzataként megjelenő stilizált lótuszvirág, a buddhista ikonográfia egyik legáltalánosabb eleme: szinte minden buddha és bódhiszattva, így Tára is, lótuszülésben vagy lótusztrónuson jelenik meg, sokszor egy szál lótuszvirágot tartva a kezében.