A thai masszázs thai nevén nuad boran, vagyis ősi masszázs. Az európai masszázstól három dologban tér el: a kezelt személy ruhában marad, a kezelés nem asztalon, hanem a földön fektetett matracon zajlik, a masszőr pedig nem csak a kezét, hanem a hüvelykujját, a könyökét, a térdét meg a lábát is használja. Az UNESCO 2019-ben vette fel a szellemi kulturális örökség listájára.
A hagyomány alapja
A thai hagyomány a masszázs eredetét Dzsívaka Komarabhaccsa alakjához köti, akit a hagyomány a Buddha korabeli orvosként tart számon és akit ma is megidéznek a kezelés előtti köszöntő imában. Az elmélet szerint a testet energiavonalak, a szen vonalak hálózzák be, ezek közül tíz a legfontosabb, a masszőr pedig ezek mentén dolgozik.
A kezelés menete
A kezelés lábfejtől halad felfelé, a nyomás ritmikus, a nyújtások pedig fokozatosan mélyülnek. A második felében kerülnek sorra a jógára emlékeztető, passzív nyújtások, innen a thai jóga masszázs elnevezés. Egy teljes kezelés hagyományosan másfél vagy két óra, a rövidebb változatok egy testtájra, jellemzően a hátra, a vállra vagy a lábra összpontosítanak.
- Ruhában, matracon, olaj nélkül
- Ritmikus nyomás a szen vonalak mentén
- Passzív, jógaszerű nyújtások
Wat Pho és a kiegészítők
A bangkoki Wat Pho kolostor a thai masszázs hagyományos iskolája, a falain a régi anatómiai és energiavonalas ábrák kőbe vésve láthatók, az itt működő iskola pedig ma is képez masszőröket. A hagyományos kezelés kelléke a gyógynövényes borogató labda, thai nevén luk pra kob: a szárított gyógynövényekkel töltött szövetlabdát gőz fölött átmelegítik, majd a testre nyomkodják. A kezelés végén szokás a gyógynövényes balzsamok és olajok használata, amelyeket a szerzetesi hagyomány receptjei szerint kevernek.