A timsó kálium-alumínium-szulfát, vagyis kettős só, amely vízből színtelen, áttetsző kristályokban válik ki. A köznyelv és a kereskedelem timsónak nevezi a hasonló szerkezetű ammónium-timsót is. Vízben jól oldódik, íze fanyar, összehúzó. Latin gyógyszerkönyvi neve alumen, angolul alum.
A természetben vulkáni területeken fordul elő, ma jórészt ipari úton állítják elő.
Története
A timsót az ókor óta ismerik, a görögök és a rómaiak a festésben és a bőrkikészítésben használták. A középkori Európában a textilipar egyik legkeresettebb nyersanyaga volt: a 15. században az itáliai Tolfa mellett felfedezett timsóbányák jövedelme a pápai kincstárat gazdagította, a timsókereskedelem pedig hosszú ideig monopólium volt.
A mindennapokban
A legismertebb mai felhasználása a kristály dezodor: a megnedvesített timsókristályt a bőrön áthúzva vékony réteg marad vissza, amely illatanyag nélkül is használható. A borotválkozás utáni timsókő ugyanebből az anyagból készül. A textilfestésben a timsó régóta pácanyag, amely a növényi festéket a szálhoz köti, a víztisztításban pedig a lebegő szennyeződéseket csapja ki.
- Kristály dezodor és borotválkozás utáni timsókő
- Pácanyag a növényi festésben
- Derítőszer a víztisztításban
A hagyományban
Az ájurvéda szphatika néven tárgyalja. A tibeti receptek is használják ásványi összetevőként, más növényi anyagokkal együtt. Amit a hagyomány tulajdonít neki, az kultúrtörténeti leírás, nem orvosi tény. A timsót nem esszük és nem isszuk, a kristály dezodort pedig sérült bőrön nem használjuk.
Készítményekben
A tibeti készítmények összetevő-listáin angolul alum vagy white mineral salt néven is szerepel, a termékoldalakon a magyar neve mellett a latin is olvasható.