A tibeti gyógyászat, tibeti nevén Szova Rigpa (a „gyógyítás tudománya”), a tibeti fennsíkon kialakult, máig gyakorolt hagyományos ázsiai orvosi rendszer, amely szorosan összefonódik a buddhista filozófiával és a tibeti kultúrtörténettel. Gyökerei az i. sz. 8. századig nyúlnak vissza, amikor a hagyomány szerint összeállították a rendszer alapszövegét, a Négy Tantrát (tibeti nevén Gyüzsi).
A Gyüzsi négy részre, úgynevezett tantrára tagolódik: a gyökértantra a rendszer alapelveit foglalja össze, a magyarázótantra az elméleti hátteret fejti ki részletesen, a szóbeli tantra a gyakorlati ismereteket adja át, az utótantra pedig a diagnosztikai eljárásokat rendszerezi. Ez a négyes felosztás a mai napig a tibeti orvosképzés vázát adja.
A hagyomány elmélete
A Szova Rigpa a hagyomány szerint három alapelvvel, a szél (rlung), az epe (tripa) és a nyálka (peken) fogalmával írja le az emberi szervezet felépítését, ehhez hasonló hármas felosztást használ az indiai ájurvéda is a maga három dosa-elvével. Ez a tanítás a tibeti orvosi gondolkodás elméleti kerete, amelyet a diagnosztikai és a képzési anyagok is követnek.
Kolostori orvosképzés
A tibeti gyógyászatot hagyományosan kolostorokban, szerzetesi orvosi iskolákban tanították, ahol a Négy Tantra szövegét memoriter és szóbeli magyarázat útján sajátították el a tanulók, évekig tartó képzés keretében. A legismertebb intézmény a lhászai Mencsikhang (Men-Tsee-Khang), amelyet a 13. dalai láma alapított 1916-ban, majd a tibeti emigráció után a 14. dalai láma 1961-ben Dharamszalában hozott létre újra, ahol ma is működik orvosi és asztrológiai intézetként.
- A Négy Tantra: a rendszer alapszövege, négy egységre tagolva.
- A kolostori képzés: több éves tanulmány, szóbeli és írásos hagyomány egyaránt.
- A Mencsikhang: a hagyomány intézményesült központja Lhászában és Dharamszalában.
Készítmények és a Gyógyító Buddha
A tibeti gyógyászat hagyományos készítményei jellemzően szárított és porított növényi alapanyagokból, ezek keverékéből álló, gömb alakúra formázott pirulákból (rilbu) állnak, amelyek elkészítése önálló kézműves tudást igényel. A hagyomány egyik központi növényi alapanyaga a myrobalan (arura), amelyet a tibeti ikonográfiában a Gyógyító Buddha (Szangje Menla) is a kezében tart, jelezve a gyógynövény szimbolikus helyét a tanításban.
A tibeti orvosi hagyomány szövegei, ábrázolásai és a hozzá kapcsolódó kolostori gyakorlat a tibeti buddhizmus kultúrtörténetének szerves részét képezik, ma pedig múzeumi és kutatási érdeklődés is övezi.