A vadzsrajána jelentése gyémánt szekér vagy gyémánt út, a nevét a vadzsráról, a megbonthatatlanság jelképéről kapta. A mahájána talaján, annak fogadalmait és bölcseletét megtartva alakult ki Indiában, majd a 7. századtól Tibetben, Bhutánban, Nepálban meg Mongóliában vált meghatározóvá. Japánban a singon iskola őrzi ugyanezt a hagyományt.
Mitől külön út
A vadzsrajána nem más célt tűz ki, mint a mahájána, hanem más eszközöket használ hozzá. A gyakorlás középpontjában a megjelenítés áll: a gyakorló egy megvilágosodott alakot idéz fel a tudatában, a hozzá tartozó mantrát recitálja, a mandaláját építi fel képzeletben, majd a képet feloldja. A hagyomány szerint ez az út gyorsabb, viszont több felkészülést és szoros tanítói vezetést kíván.
- Mantra: hangra épülő gyakorlás
- Mandala: a tudat rendezett képe
- Mudra: kézzel megformált jelentés
- Beavatás és tanítói átadás
A tanító szerepe
A vadzsrajánában a tanítványt a láma vezeti, a gyakorlatokat pedig beavatás előzi meg. Ennek gyakorlati oka van: a megjelenítéses gyakorlás félreértve zsákutcába vihet, a hagyomány ezért kötötte szigorú átadáshoz. Innen ered a rengeteg szertartás, a thangkák pontos ikonográfiája meg a rituális eszközök, a vadzsra, a harang, a damaru dob használata is.
Iskolái
A tibeti vadzsrajána négy nagy iskolája a nyingma, a kagyü, a szakja és a gelug. A legrégebbi a nyingma, amely Padmaszambhavára vezeti vissza magát, a legkésőbb kialakult a gelug, amelynek vezető alakja a Dalai láma. A négy iskola között a hangsúlyokban és a szöveghagyományban van eltérés, az alapokban nincs. Nyugaton a vadzsrajána a 20. század második felében, a tibeti tanítók emigrációja után vált ismertté.