A thangka tibeti buddhista szentkép, amelyet vászonra vagy más textilalapra festenek, ritkábban hímeznek, majd textil keretbe foglalva, tekercs formájában tárolnak és szállítanak. A képek témája jellemzően egy Buddha-alak, bódhiszattva, védőistenség vagy mandala, középpontban egyetlen fő alakkal, amelyet kisebb kísérő alakok vagy jelenetek vesznek körül.
A thangka nem önmagában a fal díszítésére készül, hanem elsősorban a buddhista gyakorlás segédeszköze, ezért felépítése és készítési módja is szigorú hagyományt követ.
Felépítése
A festett vagy hímzett kép köré selyembrokát keretet illesztenek, amely a kép hátterét és keretét adja. A kész thangkát felül és alul egy-egy farúdra erősítik, ez teszi lehetővé a felfüggesztést, illetve a kép felcsavarását tároláshoz. Sok thangkát elöl vékony, áttetsző selyemfüggöny is véd, amelyet szertartás közben felhajtanak, egyébként a kép elé engedve óvják a festéket a portól és a fénytől.
A festés hagyománya
A hagyományos thangkát ásványi és növényi eredetű pigmentekkel festik, gyakran arannyal kiegészítve a körvonalakat és a díszítő elemeket. A festő szigorú arányrendszert, ikonometriai rácsot követ, amely az egyes alakok testarányait, testtartását és kéztartását rögzíti, ez biztosítja, hogy az ábrázolás megfeleljen a hagyomány előírásainak. A tudást mester-tanítvány vonalban adják tovább, a festő munkája jellemzően nem egyéni alkotói szabadságról, hanem a hagyomány pontos követéséről szól.
Szerepe a gyakorlásban
A thangkát a buddhista gyakorlásban vizualizációs segédeszközként használják, a gyakorló az ábrázolt alakra összpontosítva idézi fel annak tulajdonságait meditáció közben. Szertartások idején kifüggesztik, a szertartás végeztével gondosan felcsavarják és tokban tárolják, ez a forma teszi lehetővé, hogy a kép könnyen szállítható legyen a kolostorok és a gyakorlóhelyek között.
Felszentelés és a kép hátoldala
Az elkészült thangkát a hagyomány szerint egy láma szenteli fel, mielőtt a gyakorlásban vagy szertartáson használnák. A felszentelés része, hogy a kép hátoldalára az ábrázolt alakhoz kapcsolódó mantraszótagokat írnak, jellemzően a fej, a torok és a szív magasságában, ez a gyakorlat a képet puszta festményből felszentelt, gyakorlásra alkalmas tárggyá teszi.
Tanítás és hagyományozás
A kolostori oktatásban a thangka tanítási eszközként is szolgál: a növendékek az ábrázolásokon keresztül ismerik meg az egyes alakok ikonográfiáját, kísérő attribútumait és a hozzájuk kapcsolódó tanítói vonalat. A festészeti hagyomány több regionális iskolára tagolódik, ezek a színhasználatban és a kompozícióban különböznek egymástól, az alapvető ikonometriai szabályokat azonban valamennyi követi.