A drilbu a tibeti buddhizmus rituális csengettyűje, szanszkrit nevén ghanta. Sosem magában szerepel: a párja a vadzsra, a gyakorló bal kezében a harangot, jobb kezében a vadzsrát tartja. A kettő együtt a vadzsrajána egyik alapgondolatát jeleníti meg, a bölcsesség és a módszer elválaszthatatlanságát: a harang a bölcsesség, az ürességet megértő tudat, a vadzsra a módszer, az együttérzésből fakadó tett.
Felépítése
A harang teste bronzöntvény, a fogantyú maga egy fél vadzsra, alatta jellemzően egy arc jelenik meg, Pradzsnyápáramitáé, a bölcsesség megszemélyesítőjéé. A harang peremén gyakran vadzsra sor fut körbe, a testén szótagok, lótuszszirmok meg a nyolc szerencsés jelkép. A hangját a fal vastagsága, a méret és az ötvözet összetétele határozza meg.
- Fél vadzsra fogantyú, alatta bölcsesség-arc
- Bronzöntvény test, vésett vagy domborított díszítés
- Hosszan kitartó, tiszta kicsengés
Használata
A szertartásban a harangot megrázzák vagy a peremét finoman megütik, a hang pedig a szakasz nyitását meg a zárását jelzi. A hangfürdő foglalkozásokon a tingshához hasonlóan a figyelem visszahívására és a lezárásra használják, mivel a magas, tiszta hang jól elválik a hangtálak mély rétegétől.
Bánásmód
A drilbu a hagyományban szertartási tárgy, ezért nem szokás a földre tenni, jellemzően kendőn vagy külön állványon tartják. A bronz felülete idővel patinásodik, a fényesítő viszont a vésett mintát koptatja, ezért a száraz törlés a helyes. A harang belsejét és az ütőjét ütődéstől óvni kell, a peremen keletkező csorba ugyanis megváltoztatja a hangot.