A mudra szanszkrit szó, jelentése pecsét vagy jel, a buddhista és a hindu hagyományban kötött jelentésű kéz- és ujjtartást takar. A mudrák a szobrászatban és a festészetben az ábrázolt alak állapotát vagy cselekedetét jelenítik meg, a szertartásokon és a meditációs gyakorlatban pedig a gyakorló saját testtartásának részét képezik.
A buddhista ikonográfiában néhány mudra különösen gyakori, ezek Buddha életének egy-egy eseményéhez vagy tanítói szerepéhez kötődnek, ezért szoborábrázolásokon jól felismerhetők és egyértelműen azonosíthatók.
Az öt fő Buddha-mudra
- dharmacsakra mudra: a tanítás kereke, mindkét kéz a mellkas előtt, ujjaik kört formálnak, a tanítás elindítására utal
- bhúmiszparsa mudra: a föld tanúul hívása, a jobb kéz lefelé mutatva a földet érinti, a bal kéz az ölben pihen, a megvilágosodás pillanatához kötődik
- abhaja mudra: a félelemtől megszabadító kéztartás, a jobb kéz felemelve, tenyérrel kifelé fordítva
- dhjána mudra: a meditáció kéztartása, mindkét kéz az ölben nyugszik, tenyérrel felfelé, egymáson
- varada mudra: az adományozó kéztartás, a kéz lefelé fordítva, tenyérrel kifelé, az adakozást és az együttérzést jelképezi
Mudrák a szobrászatban
A buddhista szobrászatban egy-egy szoborábrázolás azonosítása gyakran a mudrán és a kísérő tárgyakon múlik: az ülő, bhúmiszparsa mudrát mutató alak a megvilágosodás pillanatát idézi, amikor Buddha a föld szellemét hívta tanúul, a dhjána mudrát mutató, ölében nyugvó kezű alak a mély meditáció állapotát ábrázolja. A mudra és a kezekben tartott rituális tárgy, például a vadzsra vagy a csengő együttes jelenléte tovább pontosítja, melyik alakról vagy melyik tanítási pillanatról van szó.
Mudrák a jógában és a táncban
A buddhista és hindu szobrászat mellett a mudra fogalma a jóga és a klasszikus indiai tánc világában is jelen van. A jógában és a meditációs gyakorlatban használt kéztartásokat, például a hüvelyk- és mutatóujj összeérintésével kialakított kéztartást, a gyakorlók a figyelem összpontosítására és az ülés kísérőjeként alkalmazzák. A klasszikus indiai táncban, így a bharatanáttjamban a mudrák önálló jelrendszert alkotnak, minden kéztartásnak meghatározott jelentése van, ezekből építkezik a tánc elbeszélő nyelvezete.
A jógikus és táncbeli mudrák a buddhista ikonográfia mudráitól eltérően nem egy-egy tanítói pillanatot rögzítenek, hanem a gyakorlat, illetve az előadás közben, folyamatosan váltakozva jelennek meg. A közös alap mindkét területen ugyanaz: a kéztartás nem esetleges mozdulat, hanem meghatározott, hagyományozott forma, amelyhez rögzült jelentés társul.