Az om (szanszkritul ॐ, átírva gyakran aum vagy óm) az egyik legrégebbi és legszélesebb körben használt szent szótag, amely mind a hindu, mind a buddhista hagyományban központi szerepet tölt be, a két kultúrkörben részben eltérő jelentéstörténettel. A szótag már a legkorábbi szanszkrit szövegekben, az upanisadokban is megjelenik, mint a valóság alapvető, hangzó megnyilvánulása.
Om a hinduizmusban
A hindu hagyományban az om a legszentebb hang, amelyet a védikus szövegek a teremtés előtti és utáni valóság hangjaként tartanak számon. A szótagot hagyományosan három hangelemre bontják, a, u és m, amelyekhez az ébrenlét, az álom és a mély alvás állapotát, illetve a Brahmá, Visnu és Siva hármasságot társítják. A három hang után következő csendet a hagyomány gyakran egy negyedik, szavakkal ki nem fejezhető állapotként értelmezi. Az om szinte minden hindu imádság, szertartás és mantra elején és végén elhangzik, írásjele önálló vizuális szimbólumként is elterjedt, oltárokon, bejáratokon és ékszereken egyaránt megjelenik.
Om a buddhizmusban
A buddhista, ezen belül elsősorban a tibeti vadzsrajána hagyományban az om számos mantra nyitó szótagja, így a legismertebb hat szótagos mantrának, az om mani padme humnak is ez az első eleme. A hagyomány szerint az om a test, a beszéd és a tudat egységét, illetve a megvilágosodott állapot elérhetőségét fejezi ki, amikor egy mantra elején hangzik el. A buddhista értelmezés a hindu eredetre épül, de saját tanítási kontextusban, a mantra egészének részeként magyarázza a szótagot, önmagában ritkán különálló mantraként használják.
Az om mint hangzó szótag
A hindu hagyomány az om szótagot pranavának is nevezi, ami zümmögő vagy zengő hangot jelent és a szótag elhúzott, zengő kiejtését tartja fontosnak, nem csupán a leírt jelet. A szótagot gyakran mantraként önmagában is ismétlik, vagy más mantrák elejére illesztve éneklik, mind egyéni gyakorlásban, mind közösségi szertartásokon. Az írásjel Indián kívül más ázsiai kultúrákban is elterjedt, a tibeti, a thai és számos más helyi írásrendszer is kialakította a maga változatát.
Az om jel a mai használatban
Az om szanszkrit írásjele ma önálló dekoratív szimbólumként is elterjedt, ékszereken, falképeken és textileken egyaránt megjelenik. Sokak számára a jel a meditációs gyakorlathoz vagy a jógához kötődik, a mindennapi használat azonban gyakran függetlenedik az eredeti vallási tanítás részleteitől és inkább egyfajta lelki nyitottság vagy érdeklődés kifejezőjeként viselik.