A varádics (Tanacetum) a fészkesvirágzatúak családjába tartozó nemzetség, közeli rokona az ürömnek és a margarétának. Legismertebb faja a Magyarországon is gyakori gilisztaűző varádics (Tanacetum vulgare). Egy méternél is magasabbra nő, szárnyasan szeldelt levelei vannak, nyár végén pedig sárga, gombszerű, sugárvirág nélküli fészkek tömött bokrétáját hozza. Az egész növénynek erős, kámforos illata van.
Utak mentén, folyópartokon és parlagon tömegesen nő, régi kertekben dísznövényként is ültették.
Története
A gilisztaűző varádics a középkori kolostorkertek és parasztkertek ismert növénye volt. A virágából sárga festéket nyertek, a szárított növényt pedig a ruhák és a kamra közé tették a rovarok távol tartására. Ugyanebbe a nemzetségbe tartozik az őszi margitvirág (Tanacetum parthenium) és a dalmát rovarporvirág (Tanacetum cinerariifolium) is, utóbbiból készül a piretrum nevű növényi rovarirtó.
A hagyományban
A magyar neve a régi népi használatra utal. A Himalájában élő varádicsfajok a tibeti receptekben is előfordulnak, összetett készítmények részeként. Amit a hagyomány tulajdonít nekik, az kultúrtörténeti leírás, nem orvosi tény.
- Erős, kámforos illatú növény
- Régen rovarriasztásra és festésre használták
- Himalájai fajai tibeti receptek összetevői
Óvatosság
A gilisztaűző varádics tujont tartalmaz, amely nagyobb mennyiségben mérgező, ezért házi főzetként nem fogyasztjuk, terhesség alatt kerülendő. Az összetevő-listákon Tanacetum sp. alakban, nemzetségnévvel szerepel.