A boróka a ciprusfélék családjába tartozó örökzöld nemzetség, a Himalájában több faja is honos, akár négyezer méteres magasságig. Az ága, a tűlevele meg a bogyótermése egyaránt illatos, gyantás. Tibetben shukpa néven ismerik, pedig a hagyományos füstölési gyakorlat legfontosabb növénye.
A szang füstáldozat
A tibeti szertartások egyik legelterjedtebb formája a szang, vagyis a füstáldozat: a hívők borókaágat égetnek a hágókon, a kolostorok udvarán meg a háztetőkön felállított kemencékben. A felszálló füst a hagyomány szerint a helyi szellemeknek szóló felajánlás meg a tér megtisztítása. Az újév, a loszár harmadik napján ez a szertartás az imazászló-cserével együtt zajlik.
- Gyantás, tiszta illatú tűlevél és ág
- A tibeti szang füstáldozat alapanyaga
- Kötél füstölők és tibeti füstölőpálcák összetevője
A gyógyhagyományban
A tibeti orvoslás a borókát a melegítő, a nyálkásodást oldó növények közé sorolja, a füstjét pedig a levegő tisztítására tartja alkalmasnak. Az európai néphagyomány hasonlóan használta: a borókafüstöt a beteg helyiségek szellőztetésénél égették. A bogyó a konyhában is ismert fűszer, a vadhúsok és a pácok jellegzetes íze.
Készítményekben
A himalájai kötél füstölők és a tibeti füstölőpálcák jellemző alapanyaga, gyakran szantálfával meg hegyi gyógynövényekkel keverve. A füstje visszafogottabb, földesebb az indiai masala füstölők édeskés illatánál.